Hahó, meghoztam az első fejezetet, remélem ez is elnyeri majd a tetszéseteket. :)
Nagyon szépen köszönöm az öt pipát, a 6 rendszeres olvasót (!), - köztük Ever-rel, hát úristen - és a kommentet is, nagyon jól esett, hogy egy prológussal ennyit elértem, nagyon hálás vagyok Nektek!
Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást!
Blaze Brooke
Most nem nehezen és
kedvtelenül kelek ki az ágyamból, hanem jókedvűen, vagy
mondhatjuk úgy is, hogy boldogan. Hiszen az vagyok. Felülve az
ágyamon körülnézek a szobámban. Nincs benne semmi különleges,
de ez már amolyan megszokás.
Miután kimászok az
ágyból és magamra kapkodom a mamuszomat és a puha köntösömet,
hidegen hagyva, hogyan nézek ki, leindulok a konyhába. Csakis egy
forró kakaó tud valamennyire felébreszteni, reggelente ez az első
dolgom, amit tetszek. Régi hagyomány, kiskorom óta minden egyes
reggelen anya készít nekem egy kakaót amit izgatottan fogyasztok
el, és később, mint a jóllakott medve úgy érzem, hogy most már
kezdődhet a nap. Sok gyerekkori képem van ezekről az időkről,
amikor még a felső ajkam alatti részen egy barna csík volt, én
pedig csak vigyorogtam, mint a tejbetök. Az emlékek rohamosan
árasztják el a fejemet, amit egy apró mosollyal reagálok le.
- Jó reggelt, anya! -
lépek oda hozzá és puszit nyomok az arcára. A konyhában találom
meg, mint minden reggel, hiszen reggelit készít és az ebédhez is
előkészíti a hozzávalókat, hogy később azzal ne kelljen
foglalkoznia.
- Neked is, kicsim –
mondja mosolyogva, és mikor szemem a boldog szempárra téved, a
szívem egyre hevesebben ver és melegség önti el testem minden
porcikáját. Lesüt róla, hogy jó ember, nem tudják megbántani,
annyira hatással van másokra. - Ott van a kakaód.
A pult felé int, ahol
tényleg meglátom a még gőzölgő finom folyadékot. Odalépek,
óvatosan megfogom a bögre fülénél, nehogy megégessem az
ujjamat, aztán szépen lassan a nappaliba lépkedek, ahol
szerencsére nincsen senki, ezért nyugodtan bekapcsolhatom a tv-t és
azt nézhetek, amit akarok. Jeremy valószínűleg még alszik, vagy
annyira lefoglalja a Zayn-től kapott új videojáték, hogy képtelen
normális életet élni, és mondjuk lejönni reggelizni. Nos, egy
tizenkét éves fiút ilyennel könnyen le lehet foglalni, majd
megjegyzem, ha esetleg megunná a játékot és valami másra, újra
vágyik.
Akaratom ellenére is
elkezdek gondolkodni a mai napról, hiszen Zayn azt mondta, hogy
találkozunk, de fogalmam sincs, mikor, és ez kicsit zavar. Biztos,
hogy még ő is alszik, hiszen gondolom elfáradt az utóbbi hónapok
kemény munkájába, tehát nagy valószínűséggel a délután
folyamán lesz alkalmunk a kis kiruccanásra. Igazából még azt sem
tudom, hogy mit csinálunk, az is a lehetőségek közt van, hogy
itthon maradunk és filmezünk egyet, vagy nem is tudom.
Halkan szürcsölgetni
kezdem a kakaómat, néha-néha ráfújok egyet kortyolás előtt,
hogy ne legyen olyan forró, hanem kellemes meleg. Előttem a kis
asztalon látom az irányítót, amit pár pillanatnyi gondolkodás
után elveszek, majd bekapcsolom a tv-t.
Unalmasan kapcsolgatom,
egyik adó sem fog meg annyira, de lehet, hogy ez az izgatottságomnak
tudható be. Sóhajtok egyet, majd inkább kikapcsolom a készüléket
és készítek magamnak egy szendvicset, amit majd a szobámban fogok
elfogyasztani egy könyv társaságában.
Hamar kész lettem,
hiszen csak vajat, sonkát, salátát és főtt tojást raktam bele.
Próbálok egyensúlyozva felmenni a lépcsőn, ami szerencsémre
most sikerül, úgyhogy amint leteszem a tányért az
éjjeliszekrényemre, elégedetten mosolygok egy aprót. Az ágyba
kényelmesen behelyezkedve magamhoz veszem az egyik kedvenc
könyvemet, a szendvicset magam mellé rakom, és máris belebújok
ebbe a másik világba, ami teljesen magával ragad és csak olvasom
és olvasom a sorokat.
*
Nem tudom, mennyi időt
tölthettem el, de abban biztos lettem, hogy ideje lenne felöltözni
és rendbe rakni magamat, egyébként sem szeretem, ha karikás
szemekkel beszélgetek valakivel, vagy ha látszik, hogy a hajam
szanaszét áll, ami a mostani helyzetemhez nagyon is hasonlít,
úgyhogy megemberelve magamat visszaraktam a helyére a könyvet, a
tányért gyorsan levittem a konyhába, ahol a faliórára tévedt a
pillantásom. Nem kicsit lepődtem meg, hiszen az óra már délután
kettőt mutatott, ami, őszintén szólva fogalmam sincs, hogy
történhetett.
- Nad, kicsim,
kiraktam az ebéded, még csak nemrég végeztem vele, mert egy
kicsit szundítottam, amiből lett egy másfél órás alvás –
szemeiből bocsánatkérést vélek felfedezni, csupán a miértjét
nem értem. Tudom, hogy fáradt, és hogy ő is emberből van, neki
is ugyanúgy szüksége van pihenésre, mint másnak.
- Ugyan, emiatt ne
érezd rosszul magad – mosolygok rá kedvesen. - Amúgy is
elfoglaltam magam, olvastam egy kicsit, nem is gondoltam az ebédre.
Úgy látszik, anya
megnyugodott szavaim hallatán, amit örömmel veszek tudomásul. Nem
szeretem, amikor valami olyasmi miatt érzi magát hibásnak, amiről
nem is tehet és egyébként sem hatalmas problémák, sőt, szinte
semmik.
- Viszont én most
megyek felöltözni, később fogok enni, most nem vagyok éhes –
mondom neki, mire ő csak bólint egyet, tudja az okát, szóval nem
fog marasztalni.
Felérve a szobámban
levettem magamról a köntösömet és a papucsomat, majd a
szekrényhez léptem. Egy hosszú farmer mellett és egy meleg,
kötött, nagyobb méretű pulcsi mellett döntöttem, amit még a
papámtól kaptam. Mindig is ez volt a kedvencem, imádom benne az
illatát, az anyagát, mindent.
Utam a fürdőszobába
vezetett, ahol aztán frissítettem az arcomat egy kis hideg vízzel,
utána pedig levedlettem magamról a pizsamámat és a zuhanyzóba
léptem. Ahogyan megengedtem a meleg vizet, jó érzés fogott el.
Olyan volt, mintha minden egyes vízcsepp simogatna és kényeztetne,
én pedig csak becsukott szemmel élveztem. A hajamat is sikerült
megmosnom, és amint kilépek a kabinból, kezeimmel gyorsan a
törölközőért nyúlok, amit gyorsan a hajamra csavarok egy
másikat pedig a testem köré.
Miután gyorsan
megtörölköztem és a hajamat is megszárítottam, felkaptam
magamra a ruháimat és az ajkaimra gyorsan húztam egy kis
szájfényt, majd szempillaspirált használtam. Nem nagy dolog,
tudom, de nem gondolom úgy, hogy szükségem lenne erős sminkre.
A tükörbe nézve
elégedetten vettem szemügyre magamat. Már nincsen nyoma a
karikáknak, a hajam sem áll szét, hanem hullámosan terül szét
rajtam. A ruha kényelmes és meleg, pont ez az, amire vágyok egy
ilyen évszakban. Hamar ki is megyek a fürdőszobából, hogy a
cipőmet is felvehessem, de mivel az lent van, ezért odamegyek.
Kicsit sietve megyek le a lépcsőn, bár őszintén szólva,
fogalmam sincs, hogy miért sietek annyira, amikor Zayn még annyit
se mondott, hogy mikor indulunk. Mindegy, azért én már szeretném
készen várni.
Amint leértem, kocogva
sietek a csizmám felé, hogy felvehessem, ám eközben a konyhából
nevetés hangokat vélek felfedezni. Olyan, mint amikor az ember
próbál nem felnevetni hangosan, ezért amolyan kuncogásnak
hallatszik. Csizmával a kezemben hátrálok, hogy megnézzem, ki az,
vagy hogy mi olyan nevetséges, de amikor meglátom az illetőt,
meglepettség és boldogság ül az arcomra. Zayn anya mellett ült a
pultnál, mind a kettejük előtt egy-egy bögre van, amiben
valószínűleg tea van, esetleg kávé.
- Te mit csinálsz
itt? - kérdezem mosolyogva, amikor közelebb lépek hozzájuk. Zayn
rám szegezi a tekintetét és látom, ahogyan próbálja
visszatartani a nevetését. Nos, igen. Erről beszéltem.
- Mondtam, hogy
találkozunk ma – megrántja a vállát, mintha ez annyira
természetes lenne. Ez persze igaz is, hiszen családtag, mégis
kicsit furcsállom.
- Igen, de.. - kezdem,
mire inkább megrázom a fejemet és odalépek hozzá és szorosan
átölelem. Felesleges lenne tovább firtatni a témát, a lényeg,
hogy itt van. - Merre megyünk?
- Nem tudom, te hova
szeretnél menni? - kérdezi inkább, és látom, ahogyan a szemében
összefutnak a nevetőráncok, csak azt nem értem, hogy mi olyan
vicces. Na, nem mintha nekem nem ült volna nagy vigyor az arcomon.
- Elmehetnénk
vásárolni karácsonyra, aztán beülhetnénk valahová inni valami
meleget – mondom az ajánlatomat, mire ő csak bólint egyet és
int a fejével, hogy vegyem fel a csizmámat.
Bólintok egyet, aztán
azt teszem, amit szeretne. Hamar kész vagyok vele, ezért, hogy ne
kelljen később ezzel foglalkozni, leveszem a fogasról a kabátomat
és mivel a kesztyűm a zsebében van, amiatt nem kell aggódnom.
Ekkor már Zayn is
mellettem termett, kiitta az utolsó cseppet is a bögréből, utána
megköszönte anyának és idejött mellém. A kabátját igazgatja,
miközben én odaszólok anyának.
- Majd jövünk –
mosolygok rá, Ő pedig bólint. Jó érzés boldognak látni az
anyukádat azért, mert te boldog vagy. Ez mindig melegséggel tölti
el a szívemet.
Amint kilépünk az
utcára, örömmel veszem tudomásul, hogy a hó csak szállingózik,
nem az a durva időjárás vesz körül minket, amit annyira nem
szeretek.
Zayn-re nézek aki éppen
a saját gondolataiba temetkezett, és kezdek aggódni, hiszen
szomorú pillantással nézi a földet. Ez tart talán pár
másodpercig, mikor rákérdezek:
- Minden rendben? -
Zayn felém néz, egy kicsit megrázza a fejét, mintha csak
elszakadna a gondolatoktól és mosolyogni kezd.
- Persze, ne aggódj.
Minden a legnagyobb rendben van – mondja, aztán közelebb jön
hozzám és fél karjával átöleli a vállamat, majd így sétálunk
tovább a bevásárlóközponthoz.
Kicsit megnyugszom,
természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem teljesen igaz, amit
mondd, de nem szeretném erőltetni, hogy elmondja. Végül mindig
elmondja, csak hagyni kell neki egy kis időt.
Én is rámosolygok, és
örömmel veszem tudomásul, hogy mind a kettőnknek jobb lett a
kedve. Útközben rengeteg dologról beszélgetünk, arról, hogy
nekem milyenek voltak a mindennapjaim, történtek-e érdekesebb
dolgok, amikről tudnia kéne, Ő pedig elmesélte a saját
mindennapjait, amik sokkal izgalmasabbak voltak, de ezen nem is
lepődök meg. Elmeséli, hogy milyen volt a stúdióban lenni
hajnalban, hogy mennyit dolgoztak, hogy a fiúk ugyanolyanok, mint
voltak, aminek személy szerint nagyon örülök. Rengeteg, és még
annál is több rajongóval találkozott, és általában a hotelban
ült és új dalokon dolgozott.
- Na, de veled mi van?
Tegnap nem tudtunk normálisan beszélgetni – fordul felém
kedvesen, én pedig bólintok egyet, egyetértésemet kielégítve,
aztán elkezdek mesélni neki fontosabb és kevésbé fontosabb
dolgokat, a lényeg az, hogy csak beszélek és beszélek, jó érzés
volt végre kiadni a szívemet valaki olyannak, akivel őszintén
tudok beszélni bármiről.
Amint véget ért a kis
mesém, meglepődötten veszem tudomásul, hogy már a
bevásárlóközpont utcájában vagyunk, elég hamar elment az idő,
bár, valljuk be, negyed óra nem olyan hosszú. Amint belépünk az
épületbe, a meleg azonnal megcsapja az arcomat és a testem többi
részét, ami jó érzéssel tölt el. Befelé menet kigombolom a
kabátomat, de azt magamon hagyom, csupán nem szeretnék megsülni a
vásárlás végére.
- És mi van azzal a
sráccal, akiről még meséltél üzenetben? - Zayn elvesz egy
kosarat, amit lazán tart a karjában és közben az árukat nézi.
Minden rész karácsonyi hangulatban ég, a zene, az égők, a
díszek, a műfenyők.. Minden annyira csodás.
- Melyikről? -
kérdezem, mert hirtelen nem ugrott be a srác, akiről Zayn
kérdezett.
- Akivel majdnem
összejöttél. Vagy együtt voltatok?
- Ó, Dan. Tényleg.
Nem, nem voltunk együtt, túl nyomulós volt és amúgy is
kényelmetlenül éreztem magam mellette, tehát ez ugrott –
mondom, mintha annyira egyszerű dolog lenne ez az egész, de
tulajdonképpen az is.
Tekintetemet Zayn felé
fordítom, akin valami megkönnyebbülést veszek észre, mivel
sóhajt egy nagyot és mosolyogni kezd.
- Ennek örülök. Nem is
illett hozzád.